Régen foglalkoztam a témával, mert volt közben néhány aktuális dolog, de a fejlesztésnek még nincs vége. Ez nemcsak 3 éves korig tart. Sőt! Az ovi az igazi terepe. Néhány éve már az óvodákban is alkalmaznak fejlesztőpedagógusokat, de sok a gyerek, ezért valódi eredményeket ne várjunk. Arra azért jó, hogy a problémát ki tudják még azelőtt szűrni, hogy iskolába kerülne a gyerkőc.
Amire mi is figyelhetünk 4-5 éves óvodás gyermekünknél, az a rajzolás szeretete, technikája, tud-e embert rajzolni, és hogyan. Ezt egyébként még a védőnőnek is tesztelnie kell, az éves státuszvizsgálaton, amire sajnos már nem az oviban kerül sor, hanem nekünk kell elvinni a kölköt. A rajzoláson kívül figyelmeztető lehet, ha 5-6 éves korra sem alakul ki igazán, hogy melyik kezét használja, ill. ha ikrek a gyerekek.
Miről is van szó? Mindaz, amit a legelején mondtam, vagyis a mozgási és beszédfejlődési gondok, leginkább az iskolában üthetnek vissza. Ha nehezen tanul a csemete, vagy olvasási, számolási gondjai vannak, az ezekre vezethető vissza. De van egy jó hírem. A diszlexia és társai megelőzhetők. A neve alapozó terápia. Én magam kiváló szakemberekkel találkoztam, tehát azt kell gondoljam, jó kezekbe kerülhet a gyerek, ha rá szánjuk a figyelmet, az időt, no és persze a pénzt. Mert mint említettem, az óvodai ingyenes foglalkozások, édeskevesek. Még akkor is jót tesz a gyereknek, ha éppen semmilyen problémát nem találtak nála. Szerintem a legjobb módszer az iskolára való felkészülésben. Kisebb gondoknál elég lehet heti két alkalom is, de komoly terápiánál heti háromszor két óra az adag. Éppen ezért keményen a pénztárcánk fenekére kell néznünk. A havi díja 15-20000.- Ft. körül van, testvérkedvezményt általában lehet kérni. Mégis azt kell mondjam, az iskolás évek elég hoszzúak ahhoz, hogy sok bajtól kíméljük meg magunkat, ha erre is áldozunk.
Holleanyu