A fenti sor egyik kedvenc ovis mesémből van, címe: Vackor az óvodában. Nos, igen, a sok "piszén-pisze kölyöknek" itt a beiratkozás ideje. Ilyenkor a jobb helyeken nyílt napokat tartanak, hogy lehessen válogatni, pedig minden körzetesítve van. Persze irathatjuk a gyereket máshova is, de az esetleg kockázatos...
Legjobb esetben a körzeti megegyezik azzal, ahova szívesen visszük a gyereket, rosszabb esetben pedig elindul a kis magyar játék a lakcímekkel. Hol lakik hivatalosan a szülő, és hol a gyerek, no és hol lakik együtt a család? :) Csak a lakcímkártya az igazi, ezt hiszik el az oviban. Ilyenkor a bátrak és szerencsések bejelentkeznek ideiglenesen a barát barátjának a barátjához, aki épp az intézmény körzetében lakik, de azért ez nem mindig járható út.
A másik izgalmas dolog a munkahelyi igazolás, amit nem kérhetnek az ovik, tehát kérik, és ez a második szempont ami alapján választanak. Mert ha még nem mondtam volna, valójában nem mi választunk, hanem az ovi választ minket. Tehát hiába három éves a gyerek, ha kiderül, hogy bármi okból valaki otthon tartózkodik, akkor nyugodt szívvel jön az elutasítás. Ilyenkor a teendő, hogy írunk egy szívhez szóló levelet az önkormányzatnak ,alias képviselő testület, és fellebbezünk a határozat ellen. A hatás általában nem marad el, és a gyerek ovis lesz, de valószínüleg nem ott, ahol mi szeretnénk, hanem a területén lévő másik intézményben, ahol még hely van.
Ami még komoly problémát jelenthet, az a gyermek születési dátuma, mivel beiratkozás egy évben csak egyszer van, viszont a csemeték folyamatosan töltik be a harmadik évüket. Ha estleg a belvárosban vagy kisebb településen élünk, akkor nem biztos, hogy ez gond, mert ott nincs sok gyerek, de pl. a külvárosban vagy megyeszékhelyeken elképzelhető, hogy csak azokat lehet beíratni, akik az adott év december 31-ig betöltik a hármat. A január 1-je után születettek is tehetnek azért valamit. Először is, sok a lemorzsolódás évközben, tehát elképzelhető, hogy mégis lesz hely a kiszemelt oviban. Ha már egyébként is bölcsis a csemete, akkor ott is maradhat szeptemberig,vagy magánovi, ők nem válogatnak, vagy babysitter, de ez legalább olyan költséges lehet, mintha otthon maradnánk. Ja, és fejlődőben vannak a családi napközik, melyet akár mi magunk is indíthatunk néhány baráti kismamával.
Még két fontos dolog. A gyerkőcnek 3 éves korától joga van oviba járni, de csak az iskolába járást megelőző évben köteles. Ez a szülő beiratási kötelezettségére is vonatkozik, ill. a körzeti ovinak is kötelezettsége, hogy mindenképpen felvegye az általában 5 évest. A másik, hogy tapasztalatom szerint bármilyen szociális vagy magatartási problémával felveszik a gyereket, de pelenkával nem. Ez van.
Holleanyu