Most jöttem rá, hogy ez a téma eddig kimaradt, pedig szerintem legalább annyira fontos, mint bármelyik program, és amit csak erről lehet leírni az az, hogy ingyen van! Viszont ami behatárolja eme nagyszerű időtöltést, az pedig az időjárás. Fontos a napsütés, bár a túl meleg is kerülendő.
Gondolkodtam azon, hogy milyen a legjobb játszótér, és be kell valljam nem könnyű a válasz. Alapvetőnek tartom, hogy az 1-5 és 6-10 éves korosztály is találjon magának való elfoglaltságot, tehát különböző méretű mászókára, csúzdára, hintára van szükség, és elmaradhatatlan a nagyméretű homokozó. Nyílvánvaló, hogy különböző korú gyerekekkel megyünk ki, és az is, hogy a korosztályok ne keresztezzék egymás útját, vagyis mindenki tudjon játszani, anélkül, hogy ebből balesetek származnának. Erre részben jó példa a siófoki két játszótér, melynél egyet a kicsiknek, a másikat a nagyobbaknak szánták, de a kettő túl messze van egymástól, így viszont valamelyik csemeténk unatkozhat.
Én amúgy az új EU-s szabályt jónak tartom, tényleg korszerű és biztonságos eszközöket tesznek a játszóterekre, ami nélkülözhetetlen a kis kamikazék akcióihoz! Bár az igazat megvallva, sokszor elgondolkodunk a férjemmel azon, hogy mi hogy tudtunk felnőni a régi játékokon, amik igen veszélyesek voltak, mégsem érdekelt igazán senkit, legfőképpen minket, gyerekeket. No, de ez elmúlt...
A lakóhelyi játszótereken leginkább a helyhiánnyal kell megkűzdenünk, ezeket nem méretezik túl nagyra, viszont szerencsés esetben több is van a közelünkben. Ha viszont nagyban utazunk, akkor mindenképpen a Margit-szigetre kell kimenni. Az itteni játszótéren rengeteg gyerek elfér, és változatos játékokon próbálhatják ki magukat. No, és ha nem fáradtak el egészen, akkor irány a kis állatkert, ami április elején nyitott.
Holleanyu