Néhány napos hétvégi kiruccanásoknak igen érdekes tapasztalata lehet, különösen, ha váratlan helyzetből adódik. Gyerekem egy idő után nehezen viselte az autózást, és meg kellett állnunk a legközelebbi lehetőségnél, ami Balatonlellére esett. Az autópálya melletti MOL kúthoz egy Marché nevű hely volt csatlakoztatva, amitől egyszerre elképedtem és feldobódtam. Éreztem, hogy most megtaláltam, amit kerestem!
Aki járt már Ausztriában egy Rosenbergerben, az könnyebben el tudja képzelni mire is gondolok. Fantasztikus péksütemények , ételek és italok, frissen facsart narancslé és szamovár mellett haladunk el, a tiszta és hangulatos étteremben. A gyerekeknek külön menű, és gyerekétkészlet, etetőszék, játszósarok, a játszósarok mellett, a bébiételekhez mikró, és cumisüvegmelegítő. Innen lépünk be az önműködő ajtón keresztül a mosdó helységekbe. A pelenkázó ingyen használható, van benne WC, a pelenkázó fölött kis forgó, ami leköti az izgő-mozgó bébit is a macera alatt. A pelenkázáshoz éppen csak pelenkát nem adnak, de törlőkendő, babaolaj az ingyen használható. A közös mosdó 100 Ft-ért működik, melyhez egy kupont kapunk, ami levásárolható az étteremben. A WC-ben felszereltek egy fertőtlenító szeres kis tartályt, amiből gombnyomásra jön a folyadék és letörölhetjük az ülőkét. De az igazán izgalmas a mosdó! Semmihez sem kell hozzáérni. A szappan, a víz, és a kéztörlő papír is érzékelővel működik. Ezt neked H1N1! Végül az ajtó szintén magától nyílik, tehát a bacik tényleg elkerülnek minket. Mindez itt Magyarországon, és persze csak vidéken. Lellén kívül Pátyon, Mosonmagyaróváron és Vecsésen található.
Az étterem árai azért budapestiek, nem olcsó, de annyira el voltam kényeztetve, hogy úgy éreztem szívesen fizetek. Ilyen is van. Szóval az 5 pirospontból 6-ot adok.
Holleanyu