Már egy éve, hogy beszeretnék jutni ide a gyerekeimmel, de a jegyvétel igen problémás. A Kolibri Színházba ugyanis interneten keresztül nem lehet jegyet venni, meg amúgy is, mire megjelenik a havi műsor, már azt is kiírják, hogy minden jegy elkelt. Éber és trükkös szülőknek javaslom, hogy minden hónap 15-én reggel 8-kor álljanak be a jegypénztárba, mert ez az egyetlen mód, hogy jegyet szerezzünk az előadásokra. Ügyesebbek, esetleg bízzanak meg rokont, nagyszülőt, nekik hátha könnyebben megy a sorbanállás.
De miért e nagy felhajtás? Mert remek produkciókat láthatnak itt a kicsik, és éppen ez a nagyszerű a színházban, hogy vannak darabok, melyek kifejezetten az 1-4 éves korosztálynak készültek, ebben élen jár a Toda, de ajánlott még a Kippkopp és Tipptopp, a Tekergő, a Moha és Páfrány. Kiváló művészek és díszletek között élvezhetik a tátott szájú csemeték az előadásokat. Ami a nehézkes jegyeladást illeti, a színház nagyon pici. A kabátoknak van egy fogas, mely már lényegében a színházteremben van, mely nem nagyobb, mint egy átlagos nappali. Szóval el lehet képzelni, ennek ellenére nagyon hangulatos, családias a színház. A mosdók viszont rendezettek, bár pelenkázót nem láttam. Ja! Egy-egy produkció 30-40 perces, tehát éppen a kicsik befogadóképességére vannak kitalálva. Ami plussz nagyszerű a szülők szempontjából, hogy mivel ez egy pici színház, itt nincs büfé és ajándéktárgy, tehát megmarad a pénzünk. A jegy ára így sem kevés, mert minden előadásra, kortól függetlenül, darabonként 1200.- Ft. Ez egy közép kategória, ezért esetleg ajándékba is kérhető a jegy...
Tehát az előadás 5 pontos, a gyerekek garantáltan élvezni fogják. (De még nekem is tetszett. :) )
Holleanyu