Már jár a csöppségünk és tele van energiával. Szétpakolta a konyhaszekrényt és leszedte a polcról az összes könyvet és DVD-t, a csokikrémes falról már nem is beszélve. Tehát itt az idő, hogy az energiái hasznosítását valahol máshol is megtegye. Erre legalkalmasabbak a babáknak szervezett foglalkozások. Ezek valójában fejlesztő tevékenységek is, tehát az előző témától most sem vagyunk távol.
Kezdjük talán az igen népszerű baba-mama jógával. Aki már kismamaként is jógázott, az valószínűleg kipróbálja a picivel is. Én kismamaként nagyon szerettem, majd mikor megszületett a gyermekem néha aom mantráztam is neki, bár kevés sikerrel... Szóval már ideje korán elkezdtük a babás jógát, de valahogy nem jött be. Ez persze nem jelenti azt, hogy másnak ne tenne jót. Én hiszek a jóga testre és szellemre gyakorolt jó hatásában, de a gyerekkel együtt nekem nem ment. Sokat gondolkoztam, hogy miért, leginkább magamban kerestem a hibát, végül egy valamire rájöttem. Ezek a babás jógaórák másfél órásak. Ennyit a picik egyszerűen nem bírnak ki. Az óra elején a babákkal foglalkozunk, ami jó, de fél óra múlva a gyerkőcök elfáradnak, úgy hogy az óra másik felében nem csináltam mást, mint szoptattam. No, én ezek után úgy döntöttem abbahagyom, mert egy-egy foglalkozás 1600 Ft-ba került. Ha heti egyszer megyek is, akkor is rengeteg, azóta pedig elképzelhető, hogy drágult. Ezek azok a dolgok, melyeket GYES-ből kigazdálkodni nem lehet. Legyen egy kicsit rövidebb és olcsóbb, szerintem akkor mindenki jól járna.
Vannak persze más, egészen egyedi tornák is, ilyen a számomra is új baba watsu, amiről csak nemrég hallottam. Terápiaként is alkalmazzák. Én eddig csak a felnőtteknek kitalált watsuról tudtam, sajnos még nem tudtam kipróbálni, de ami késik nem múlik... Ugyanilyen izgalmas lehet a baba-mama tánc, amit a kőbányai műv.házban láttam hirdetni. Hát, rajta!
Holleanyu