Így karácsony táján az idegbaj kezd úrrá lenni rajtam, elsősorban azért, mert legalánbb egyszer az évben szeretném, ha tiszta és rendezett lakásban várnánk a Jézuskát. Mert egy kisgyerekes családban minden percben valami lecsöpög, kiömlik, felborul, kiszóródik, szétesik. Ma, mikor már úgy éreztem végére értem a takarításnak, a fiam zsírkrtétával a lépcsőszőnyre rajzolt, és kezdhettem elölről.
Az idén bevállaltam a sütést is, talán lesz beiglink is a karácsonyi vacsorához. A főzés szintén több napig tartó logisztikai felkészülést és összehangolt munkát igényel, mert először is be kell szerezni a hozzávalókat, lásd. vásárlás gyerekkel együtt, majd főzni is kell, amit nem lehet abbahagyni, ha egyszer elkezdtük, pedig ilyenkor biztos történik valami, vagy a lurkók kitalálnak valamit, amit korábban soha, tehát kész izgalom, hogy lesz-e egyáltalán vacsoránk.
Meg kell, hogy mondjam, azt hiszem az elmúlt éveket tekintve, még így is ez lesz talán az első olyan karácsonyunk, amikor mindent időben el tudok intézni. Családdá válásunk első karácsonyát még a kórházban töltöttem, mivel épp előtte két nappal szültem, majd a vizsgaidőszakok is alakították némileg a programot, majd megszületett a fiam, aki szintén egy héttel karácsony előtt érkezett, de majdnem egész az ünnepig bent maradtunk a kórházban, így a feladatok nagyja a férjemre maradt.
Most minden adott a kellemes ünnephez, mégis úgy érzem semmire sincs időm. Talán túl sokat várok el magamtól, holott a gyerekekért csinálom, és nekik talán mindegy is mekkora a rend és van-e halászlé, hiszen nem is szeretik. Azt hiszem az elvárások nem is igazán a családtól, mint inkább a környezetemtől jönnek. A ki a jobb háziasszony csatában lehet, hogy alul maradok, de úgy döntöttem inkább a szeretetre és az örömszerzésre koncentrálok. Ha pedig lecsöpög és kiömlik, akkor kiömlik. Majd feltörölöm... :)
Holleanyu
